Hírek, események

Európai Uniós Vetélkedő

Európai Uniós vetélkedő egy olyan tanórán kívüli esemény volt melynek célja a bevont tanulók uniós ismereteinek bővítése, a használható tudás elsajátítása, a tanulóink látókörének bővítése. A játékos csapatfeladatok során nemcsak földrajzi és társadalmi-kulturális ismereteik bővültek, de a projektben résztvevő diákok nyitottabbak és elfogadóbbak lettek csapattársuk iránt, s más kultúrájú társaikkal szemben is.

Csengődi találkozó 2. nap

A második napot a finom reggeli után a strandon kezdtük, és ott is töltöttük az egész délelőttöt. A gyerekek olyan jól érezték magukat, hogy nem is akartak eljönni. Tényleg nagyon hangulatos kis fürdő, szívesen visszamegyünk oda máskor is. Ebéd a kollégiumban volt, amit egy kis fagyizással fojtottunk le. Délután először városnézés volt a program. A helyi idegenvezető nagyon sok érdekességet mesélt Kiskőrösről, és olyan jól megtalálta a hangot a gyerekekkel, hogy szájtátva hallgatták az előadást. Befejezésként a János Vitéz interaktív> látogatóközpontba látogattunk, ahol különböző érdekes, játékos feladatok megoldásával jártuk végig Kukorica Jancsi történetét. Már csak a hazaút volt hátra a programból, de még indulás előtt meglátogatott minket a csengődi igazgató bácsi, és megígértette a gyerekekkel, hogy a nyári közös zempléni táborba mindenki jöjjön el, mert a csengődi gyerekek nagyon várják! A kirándulás nagyon kellemes hangulatban telt, új barátságok születtek, sok új ismeretet szereztünk, és nagyon jól éreztük magunkat.

Csengődi találkozó 1. nap

Az EFOP 3.1.8.17-00148-as azonosítószámú pályázat csengődi találkozójára 2018. június 6-7-én került sor. Az előzetes program egyeztetések után 6-án reggel 8 órakor indultunk 15 gyerekkel és Ordasi Szilvia kolléganőm, valamint jómagam kíséretében a Róna busztársaság járatával. Odaérkezésünk után a művelődési házban Németh István, a helyi általános iskola igazgatója mesélt iskolájukról és településükről. A bemutató után a Faluházba látogattunk, és megismerkedtünk a falu történelmével, régi szakmáival, hagyományaival. Ezután a csengődi gyerekekkel közös csapatokat alkotva a “Csengellő” tanösvényt járták be tanítványaink, ami a falu nevezetességeit érintve mutatja be a települést. Érdekes kérdések, feladatok megoldásával ismerkedhettünk meg ily módon Csengőddel, amit mi, pedagógusok is végig jártunk, és nagyon élveztük. A falusi séta után az iskolai menzán ebédeltünk. A délutánt egy spontán szerveződésű focimeccsel indítottuk a sportcsarnokban, amíg esett az eső. A felhők elvonulása után gyalogtúrával mentünk ki a falu határától nem messze lévő Csonkatoronyhoz, ami egy nagyon szép Árpád-kori műemlék a puszta közepén. Hatalmas élmény volt. A túra után elbúcsúztunk Csengődtől és az ottani kollégák, gyerekek kedves vendégfogadásától, és átutaztunk Kiskőrösre, kirándulásunk második színhelyére. A vacsora előtt még megnéztük Petőfi Sándor szülőházát, majd a közeli pizzériában néhány óriási pizzával csillapítottuk éhségünket. Szállásunk a Wattay kollégiumban volt, a közös játék után jót pihentünk.

Műveltségi vetélkedő

A műveltségi vetélkedőn 30 tanuló vett részt, 6×5 fős csapatokat alkottak. Legtöbbjük ötödik évfolyamos, de hetedikesek is voltak köztük. A csapatokat önmaguk állították össze – baráti és szimpátiakapcsolatok alapján. A vetélkedő kétórás rendezvény volt, ebből kb. 90 perc kellett   a  tizenhárom   feladatra,   a   többi   idő   pedig a szervezésre, konferálásra. Szervező kollégák: Pálházi Ilona, Feketéné  Szabó  Ágota   és  Benkovics Mihály. A lebonyolításban önként jelentkező diákok segítettek, és nézők is szép számmal akadtak. A feladatokat úgy állítottuk össze, hogy a legkülönbözőbb műveltségi területeket érintsék. Figyeltünk arra is, hogy változatos, szórakoztató kérdéssorok kerüljenek a tanulók elé, és a megoldásokra szánt időt is mértük, hogy pörgősebb, izgalmasabb legyen a program. A tanulók életkorát és előzetes tudását figyelembe véve a sikerélmény érdekében sok alsó tagozatos és ötödikes tananyagot építettünk a kérdéssorba, ezek mellé pedig általános tájékozottságot, valamint kompetenciákat próbáló feladatok is kerültek. Előzetes felkészülésre is volt idejük a tanulóknak, május elején ismertettük velük azokat a témákat, amelyekre kutatómunkával, olvasással készülhettek.

Március 15-ei ünnepi műsor

Az EFOP-3.1.8-17-2017-00148 projekt keretében 30 tanuló egy több jelenetből álló színdarabbal készült a március 15-ei iskolai, majd a délután megrendezett városi ünnepségre. A sok-sok próba meghozta gyümölcsét, a gyerekektől egy rendkívül színvonalas előadást láthattunk. A forgatókönyvet és a műsort Feketéné Szabó Ágota, Pálházi Ilona, valamint Dorcsákné Csőszi Barbara tanárnő állította össze. A néptáncos koreográfia, a dalok még színesebbé tették az előadást. A projektbe való beválogatás egyik szempontja az volt, hogy olyan gyerekek vegyenek részt a megvalósításban, akik maguk is szívesen tevékenykednek a különböző programokon. Így a tanulók motiváltsága, aktivitása révén nőtt az eredményesség . A pályázatunk értékei között szerepel többek között a többséghez, a közösséghez tartozás fontossága. A különböző társadalmi hátterű tanulók közti kapcsolat létrehozásának elősegítése, a gyermekkorban is megvalósuló társadalmi felelősségvállalás fontossága is előtérbe helyeződött.

Testvériskola bemutatása

A projekt célja, hogy a bevont diákok minél több információval rendelkezzenek a testvériskolájukról. Nem csak az iskola bemutatását tartottuk fontosnak, hanem azt is, hogy a diákok átfogó képet kapjanak arról, hogy a testvériskola diákjai milyen körülmények között élnek. A PPT -k segítségével megláthatták a kulturális sajátosságokat, a térség földrajzi viszonyait, társadalmi helyzetét és nemzetiségi viszonyait. A bemutatás fontos célja volt az információszerzés mellett az, hogy a legkülönbözőbb indíttatású és hátterű diákok elfogadóvá váljanak a maguktól különböző (akár társadalmi, akár kulturális, akár nemzetiségi szempontból) társaikkal szemben. A gyerekek érdeklődőek, nyitottak voltak a testvériskolára. Többen jelezték, szívesen ellátogatnának Csengődre.